1. rész - Az én világom

Sziasztok. Eredetileg rögtön a futam után akartam feltenni az első részt, de elfelejtettem. Aztán most gondoltam rá, hogy felteszem holnap, de mivel hétvégére ígértem, így mégis most.. Még akkor is, ha így késő este csak pár ember veszi észre.. :) Jó olvasást és remélem tetszeni fog - habár itt még sok izgalom nem lesz! :)


2010. Bahrein – az idei futam első helyszíne. Az idő meleg és párás – szokás szerint. A boxban már zajlik az élet, ugyanis az időmérő kezdetéig már alig van húsz perc. Különleges év az idei, ugyanis drága nagybátyám, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher visszatért a Forma 1-be pilótaként! 2009 decemberében tudta meg a világ, hogy visszajön és onnantól kezdve már minden olyan volt, mint három-négy évvel ezelőtt. A visszatérés oka egyszerű: Michael imád versenyezni, és a versenyzés az élete.

Gondolom, néhányan tudják, hogy a visszavonulása után is aktív tagja volt a Ferrari csapatának, Jean Todttal és Ross Brawnnal egy bravúros hármast alkotva 2007-ben Kimi Räikkönen világbajnok lett az olasz nagycsapattal. Idén azonban szakítva a több, mint tíz éves hagyománnyal Michael a gyári Mercedes csapatnál fogja folytatni a pályafutását egy másik német pilóta, Nico Rosberg társaként.

Az első tesztek alapján az autó még nem elég kiforrott, de a csapat igyekezett és sokat dolgozott, hogy az év első versenyhétvégéjére a tőlük telhető legjobb autót biztosítsák a két pilótának. A mostani szabadedzések szerint az első tízben benne vagyunk, de az időmérő csak most fog kezdődni.

- Mindjárt jövök. – mondtam a nagybátyámnak, aki éppen az autóját nézegette az időmérő előtt.
- Hova is mész pontosan? – kérdezte és tovább nézegette a kocsit.
- Benézek Felipéhez szerencsét kívánok neki, aztán Sebastianhoz, aztán… – kezdtem sorolni a számomra oly fontos neveket.
- Aztán az összes szerelőnek és pilótának. Persze, persze és nem érsz vissza, hogy a nagybátyádnak kívánj szerencsét, ugye? – nézett rám nevetve.
- Na! Tudod, hogy anélkül nem indulhatsz el, hogy köszönnék neked… és nem is fordult még egyszer sem elő, hogy a szavam nélkül rajtoltál volna.
- Egyszer sem? – kérdezett mosolyogva.
- Egyszer sem. – nyomatékosítottam a válaszomat.
- Egyszer előfordult, csak akkor nem pilótaként vettem részt. – mutatott rám. Istenem, miért ilyen jó a memóriája?
- Mikor? – kérdeztem vissza.

- Amikor Sebastiannal jártál és nála maradtál. – vágta rá.
- Hé, de annak már vagy egy éve, és már amúgy sem vagyunk együtt, és azaz ő hibája volt. Nem akart elengedni. – mondtam, és a fejére raktam a sisakot. – Várj öt percet!
- Várok, mindig rád várok te lány. – nevetett.

Először a Ferrari istállóját céloztam meg, ahol brazil pajtásamat kerestem fel. Felipét még akkor ismertem meg, amikor Michael mellé odakerült a maranellóiakhoz. Már az első találkozásnál egymásra hangolódtunk, azóta az egyik legjobb barátom. Előző nyáron például ott voltam nála és a családjánál Monacoban egy hétig.

Rob Smedleyvel is összefutottam közben, vele mentem oda Felipéhez, aki már fel volt öltözve és a boxban várta az időmérő kezdetét.

- Szia. – köszöntem neki nagy mosollyal az arcomon.

- Megjött a szerencse puszim. – vigyorodott el a brazil.

- Pontosan. Sok szerencsét drága! – nyomtam az arcára egy nagy cuppanósat.

- Köszönöm. A nagybátyádat meg persze megint egyedül hagytad?

- Az elit pilótáimnak muszáj köszönnöm. – kacsintottam rá.

- Elit tag vagyok? – vigyorgott tovább.

- Szerintem már pár éve az vagy. – szólt közbe Rob is.

- Igen. De, hogy az egyik legjobb mérnök se maradjon ki. Jó munkát! – pusziltam meg őt is. – Viszont, ha nem haragudtok, most megyek, még Sebit üdvözlöm, aztán megyek vissza a nagybátyámhoz, mert letépi a fejemet, ha nem érek vissza. – mutogattam a kezemmel, miközben az istálló kijárata felé igyekeztem. Következő célom a Red Bull boxa volt, hogy köszönhessek a volt barátomnak is. Volt barát? Na igen, erről majd részletesebben később!

- Szia, Seb. – léptem mellé mosolyogva. Egy valami rögtön szemet szúrt: ő is ugyanazt csinálta, mint Michael, az autóját nézte. Egyem azt a fene nagy műszaki mindenüket.

- Szia, Lena. – nyomott két puszit az arcomra, amit persze rögtön viszonoztam. Ezután vissza is fordult az autója felé, aminek szokás szerint idén is valami hülye nevet adott. Egy valamit így az elején muszáj megemlítenem: egy pilótának sose Te vagy az első, egy pilótának mindig az autója az első, így kell őket elfogadni. Én is a kocsi felé fordultam, nézegetni kezdtem. Néhány részt közelebbről, némelyiket pedig távolabbról figyeltem. Volt néhány új szerelő a csapatban, közülük ketten csak pislogtak. Egyikük azt gondolhatta „Oh, mit érthet ez a csaj az autókhoz?”. Míg a másik olyan pillantásokat vetett rám, amiből simán leszűrhette mindenki, hogy azt gondolja, én vagyok a Mercedes beépített embere, aki röntgenszemmel nézi végig az autókat, hogy az újításokat közölje a csapatnak.

- Hmm, úgy látom sok újítást végeztetek az autón. A tavalyihoz képest ez most teljesen más.

- Igen-igen, remélem jó is lesz. – dörzsölte össze a tenyerét, majd hozzátette. – Más lány ezt észre se venné, sőt sok srác se.

- Hát tudod, a huszonkét év tapasztalatom, amit a Forma 1-ben töltöttem sokat segít. – nevettem fel.

- Meg a pilóta nagybátyád és barátaid, nemde? – vigyorgott.

- Igen, a tapasztalom nagy része innen származik. Honnan tudtad? – viccelődtem vele.

- Nem is tudom. Ismerlek már néhány éve. – kacsintott.

- Konkrétan több, mint tíz. Emlékeim szerint. – mosolyogtam rá.

- Idén tizenöt. – mosolyodott el.

- Ja igen. Pont annyi.

- Seb, a gumikkal akkor... – került elő Rocky is, Seb mérnöke.

- Na, én nem is zavarok tovább. Majd időmérő után találkozunk! Sok szerencsét! – pusziltam meg a két srácot és visszabattyogtam a Mercedeshez.

Mikor visszaértem a Mercedes istállójába nagybátyám csapattársa, Nico már az autóban ült. Őt is ismerem már néhány éve, de csak látásból. Ez idáig nem sokat beszéltünk, csak pár szót, de mindig köszöntünk egymásnak. Most viszont, hogy a nagybátyám csapattársa lett már is jobban megismertem. Néhányszor voltam Michaellel a gyárban, legtöbbször megnézni hogy áll az autó és a szimulátor miatt, ilyenkor mindig összefutottunk Nicoval. Michael is meg akarta jobban ismerni, ha már csapattársak, ezért volt, hogy leültünk beszélgetni. Volt, hogy csak Michael és ő; volt olyan, hogy hármasban beszélgettünk. De előfordult olyan is, hogy miközben a nagybátyám a szimulátoron gyakorolt, addig én Nicoval voltam. És az idevezető repülőúton is beszélgettünk néhány órát. Mosolyogva intett nekem az Ezüstnyílból, én pedig hasonló cselekvéssel üdvözöltem, miközben Michael felé igyekeztem.

- Jé, visszaértél. Kész csoda! – vigyorgott rám pimaszul. Mindig is szerettük egymást cukkolni, de azt hiszem a világ legjobb nagybáty – unokahúg kapcsolata volt a miénk. Több dolgot tudott rólam, mint a szüleim és, mint néhány legjobb barátom. Kevés emberben bízok meg annyira, mint benne. Mikor kicsi voltam sokszor voltam náluk, gyakran mesélt azokról a csínyekről, amiket a nővérével – vagyis az anyukámmal – és az öccsével, a szintén ismerős nevű, Ralffal követtek el. Amikor berobbant a Forma 1-be és családja is lett, elköltöztek Svájcba, akkor azt hittem kevesebbet fogunk találkozni, de ő megígérte, hogy nem lesz így. Épp ezért is megyek vele minden futamra, sőt volt, hogy egy komplett nyarat ott töltöttem velük Svájcban. Ez jó alkalom volt arra, hogy az unokatestvéreimmel is több időt tölthessek, hiszen ők nem mindig jönnek a versenyekre, ahogy Michael felesége, Corinna sem.

- Igen, visszaértem. – nyújtottam ki a nyelvemet. – Mindent bele öreg. – öleltem meg és a sisakjára nyomtam egy puszit.

- Öreg a jó édes… – nevetett fel és magához húzott, hogy beletúrhasson a hajamba. Viccelődésre nem volt több időnk, mert Michaelnek be kellett szállnia az autójába. Kezdetét vette a 2010-es idény első időmérő edzése. Minden úgy történt, ahogy azt várta mindenki. A kisebb csapatok autói nem jutottak be a Q2-be. A pole pozíciót végül Sebastian szerezte meg Felipe és Fernando előtt, a nagybátyám hetedik, míg Nico ötödik lett. A Mercedesnek ez egy jó kiindulás volt, bár voltak, akik optimistábban álltak a dologhoz, szerintük az első három hely valamelyike is meglehetett volna. De most már nekik is be kell látniuk, hogy a Red Bull, a Ferrari és a McLaren még a német csapat előtt van, a lemaradás nem drasztikus, de lehetne kisebb is. Az ilyenkor szokásos interjúk most még hosszabbak voltak Michaelnek, mindenki arról faggatta, hogy milyen volt újra időmérőn részt venni. Persze akadtak még érdekes finomságok az újságíróktól, például az, hogy mi a véleménye arról, hogy az ifjú Nico már rögtön gyorsabb nála, a nagy öreg hétszeresnél.

Néhány kérdés után én már is untam volna a beszélgetést, de a nagybátyámat kötelezte ez a dolog. A motorhome büféjében foglaltam helyet. A telefonomat nyomkodtam és az órát néztem, hogy mikor indulhatok már a reptérre. A legjobb barátnőm, Nicole érkezését vártam annyira. Mire indulhattam volna, Michael is végzett, így el tudtam tőle gyorsan köszönni. A pálya előtt fogtam egy taxit és a reptér felé indultunk. Már nagyon vártam a találkozást.

Mikor megérkeztem, kiírták, hogy barátnőm gépe késik pár percet. Leültem az egyik padra, és csak vártam, aztán megpillantottam a tömegben egy lányt napszemüvegben, két nagy bőrönddel, rögtön tudtam, hogy ő az.

- Nicole! – futottam oda hozzá.

- Lena! – ugrott a nyakamba. – Hiányoztál!

- Te is nekem! De végre valahára itt vagy! Egy hónapja nem láttalak, istenem. – öleltem meg szorosan.

- Mindegy, most már itt vagyok, és nem fogsz szabadulni tőlem. Háhá! – nevetett fel. – Viszont most mesélj, hogy mi volt az időmérőn, mert miattad lemaradtam róla.

- Oh, ne aggódj drágám, mostantól az összesen ott leszel, és megismered az összes srácot, hála drága nagybátyámnak.

- Imádom a nagybátyádat. – vigyorgott. Michael ugyanis elintézte, hogy az összes futamra velünk jöhessen Nicole úgy, hogy teljes jogú VIP vendég legyen, valamint a hotelt és az utazást is a Mercedes állja.

- Ezt majd mondd el neki személyesen. Tudod, mennyire értékeli, ha imádják. – nevettem. Megfogtam az egyik bőröndjét, és elindultunk a taxisok felé. A hotelig vezető tíz perces utat végig beszéltük, leginkább az időmérőről meséltem neki. Kifizettük a taxist, és bementünk a bejáraton. Nicolet elbűvölte az épület mennyezete, még sose volt ilyen nagy és luxus hotelben. Be kell valljam, számomra ez már természetes. Persze, én is szeretem ezeket a helyeket, és gyönyörűek belülről, ezt nem tagadom, de én sokkal inkább a régies dolgok híve vagyok. Nem szeretem, ha valami ennyire puccos és csillogó. Én tökéletesen beérem az otthoni faajtóval, nem kell nekem aranykilincs és hasonlók. De nyilván jó érzés egy-egy hétvégére világsztárnak lenni, de azért a folytonos utazgatás és szállodázgatás… Nem olyan jó, mint azt sokan elképzelik. Igazából hónapokig nincs igazi otthonod, talán csak a motorhome, mert az mindig ugyanolyan.

Lifttel mentünk fel a szobánkig, de a felvonóban már is összefutottunk Felipével. Gyorsan bemutattam neki Nicolet és már is elkezdtünk beszélgetni. Míg mi az ötödik, addig Felipe a negyedik emeletig ment, így hamar elbúcsúztunk tőle. A folyosón battyogott a szobája felé, a felvonó ajtaja még nyitva volt.

- Az anyját. – súgta nekem Nicole. – Tényleg olyan jó a feneke, mint ahogy mondtad.

- Ugye! Látnád akkor, amikor lehajol. – bólogattam elismerően, aztán becsukódott az ajtó és elnevettem magam. – Gáz, hogy az egyik nagyon jó barátomról, így beszélek?

- Nem, mert te csak dicsőíted, ez tök jó dolog. – vigyorgott.

- Mi lesz itt velünk ezekben a hónapokban, ha már az első srácot így végigmértük. – ráztam meg a fejem nevetve.

- Hmm, hmm. Nem akarom tudni. – húzogatta a szemöldökét, amolyan igazi perverz módon, ahogy azt szoktuk. Mindketten hangosan felnevettünk. Nem tehetünk róla. A perverzségünk nem ismer határokat, ezzel számolnia kell mindenkinek, aki velünk barátkozik.

A folyosón újabb pilótával futottunk össze:

- Szia, Nico. – üdvözöltem nagybátyám csapattársát.

- Sziasztok. – köszönt nagy mosollyal az arcán. – Nico Rosberg. – nyújtott kezet barátnőmnek kedvesen.

- Nicole Schneider. Örülök, hogy megismerhetlek. – somolygott Nicole is.

- Névrokon, majdnem. – nevetett fel Nico. – Oh, bocsi csajok. – pillantott az órájára. – Most mennem kell, majd beszélünk. – kacsintott és tovább haladt.

- Szia. – köszöntünk nevetve és rögtön az irányába fordultunk, csakhogy ő se maradjon ki a fenék mustrából.

- Ejnye, őt még nem is figyeltem meg. – suttogtam és tovább méregettem.

- Nem rossz, nem rossz. – súgta vissza barátnőm.

- Jut eszembe! – fordult vissza Nico, miután csettintett. – Este nyolctól Mercedes vacsora a hotel melletti étteremben. – jelentette be mosolyogva. Nicolelal majdnem elnevettük magunkat, csaknem lebuktunk a fenék figyelésünkkel.

- Mondd csak nálatok ez majdnem minden este így van? Csak mert akkor elég rendes kis számla lesz itt év végén. – nevettem.

- Nem tudom. – vont vállat, miközben az ajkait lebiggyesztette. – Én is csak idéntől lettem tag. De úgy látszik a vezetőség szeret enni, nekem meg nincs ellenemre, én is szeretek. – nevetett.

- Hmm, oké. Akkor a vacsorán. – köszöntünk el tőle újra és bementünk a lakosztályba

- Jó fej, vicces, bírom. – alkotott tömör véleményt Nicole, amikor beléptünk az ajtón.

- Én is, bár csak nemrég ismertem meg. Alig tudok róla valamit. – tettem le Nicole egyik bőröndjét.

- De úristen, kicsit sok nekem ez a pilótaeső, így egyszerre. – nevetett Nicole. – Na tessék, már meg egy hétszeres világbajnok! – mutatott Michaelre.

- Sziasztok! – jött elő Michael mosolyogva. – Rég láttalak! – ölelte meg Nicolet.

- Én is. Ja és míg el nem felejtem: imádlak és köszönöm! – nyomott egy puszit az arcára barátnőm.

- Ugyan már, tíz éve ismerlek! Olyan, mintha a második unokahúgom lennél. – vigyorgott drága nagybátyám. – Amúgy nyolctól Mercedes vacsi. – nézett ránk.

- Tudjuk. Nico már mondta. – válaszoltam.

- Igen? Na, akkor szerintem kezdjetek el készülődni, mert már lassan hét óra. – viccelődött.

- Haha. – tettettük azt, hogy nevetünk.    

- Nem akarok miattatok elkésni. – humorizált tovább.

- Még ha el is késnél, az miattunk lenne, gondolj bele! Két ilyen csajjal berobbansz a vacsira. Hmm, mindenki féltékeny lesz. – kezdett el kicsomagolni Nicole nevetve.

- Vagy a rosszabbik eset: azt hiszik, hogy pedofil vagy. – vettem ki egy ruhát a szekrényből, amit a vacsorára akartam felvenni. – Pedofilnak lenni menő manapság.

- Igen? Nos, én nem akarok menő lenni, úgyhogy inkább maradok a kedves nagybáty. – nevetett.

- Azt hiszem így lesz a legjobb. – vágtuk rá Nicolelal egyszerre.

Beláttam, hogy Michaelnek igaza volt. Nekünk tényleg kell majdnem egy óra, mire elkészülünk, így neki is láttunk az ilyenkor szokásos haj, smink, ruha dolgoknak.

A vacsorára sikeresen és időben odaértünk. De én még tényleg nem igazodtam el a Mercedes pénzében és úgy általában a Forma-1 gazdaságával – pedig azt tanulok. Most őszintén mennyi pénzük van ezeknek? Csak mert az egész csapat ott volt, szinte. Mindegy, ők tudják és egyszer talán én is megértem a logikájukat.

Szóval a vacsora jól sikerült, ugyanúgy, mint a szerda esti, bár mi Nicolelal hamar felmentünk, mert őt lefárasztotta az utazás és nem akartam egyedül hagyni. Ahogy ő elaludt én is bedobtam a törölközőt és nem harcoltam tovább a fáradtsággal, én is az álmok világát vettem célul.